2009. ápr. 22.

2008.08.29. Vissza Sukosan-ba

Reggel kifizetem a kikötői díjat. Átlagos ár. Reggel még elfogyasztunk az étteremben egy bőséges reggelit. Ham and eggs -t eszünk kávézunk. Sajnos már tömegével vannak a darazsak, de szerencsére nem támadnak. A reggelihez kapott mézből csapdát csinálunk nekik, legalább addig békén hagynak. Tervem szerint egyhuzamban fogunk visszahajózni Sukosan-ba. Még egy utolsó pillantás a kikötőre aztán irány a tenger.

Nincs nagy szél így jó ideig motorral megyünk. Bízom a zadari csatornában.


Nem is tévedek nagyot, szép lassan erősödik a szél. először csak 14-17 csomó majd egyre komolyan szél és hullámok fogadnak. Hát ez már kicsit sok Katinak. Igaz megértem, mert a hajó nagyon szépen megdől. És a hullámok is szépen dobálják a hajót. Lassan 24 csomót is elér a szél erősség innentől kezdve már nagyon figyelek. Jó 2 órát haladunk így fáradunk is rendesen. Az utolsó 1-2 mérföldet motorral tesszük meg. Kati megkönnyebbül. A kikötés előtt tankolunk, elég nagy a sor, ráadásul néhányan bénáznak.
Aztán belehúzok, és beállok farral a benzinkúthoz.
Majd jön a kikötő. Elfáradtunk hosszú volt a nap. Aztán este Orsi elmeséli, hogy most a fürdőben már Ő is megtapasztalja, hogy milyen az, amikor a tengerész parta kerül. Rosszul is lesz a hullámok mozgása nélkül. Szegény most van szüksége hányinger elleni gyógyszerre. Annát is megviseli a szárazföld stabilítása.
Hát ennyi volt a családi vitorlázás erre az évre. Most aztán várhatunk egy évet a következő kalandig.

2009. ápr. 17.

2008.08.28 Zut

Továbbra is szép az idő. Kifizetem a kikötői díjat és irány Zut. Persze közben meg akarunk még állni a Zaklopica öbölben, amit nagyon dicsértek a Sukosan-iak. Szerintük gyerekeknek ideális.
Kellemes 10-12-s szél fúj és az áramlat is délnek visz így vitorlázunk. Katit nézem.... Úgy látom nem lesz gond. Nincs tengeri betegség:))) eljutunk az Zaklopica-i öbölbe. Hát szépnek szép, de azt nem tudom miből gondolták, hogy gyerekkel ideális. A víz látszik, hogy még a partnál is mély, így esély sincs arra, hogy a gyerekek kiszálljanak a hajóból. Ráadásul tömeg van az öbölben. Így marad a jól bevált nudista öböl. Lassan már fel sem vesszük a a meztelen nyugdíjasok látványát. 2 órás fürdőzés után kiadom a parancsot:)) irány a hajó Zut szigetére kell mennünk. A Nagy könyv szerint du 6-tól van áram és víz is, szóval addigra kellene odaérnünk. Bár Biográdban mindent feltöltöttünk, de gyerekek és nők mellett gyorsan fogy az édesvíz. A Pasman sziget mögött teljesen más kép fogad minket. A Kornati kopasz szigetei világítanak a napsütésben.




Először Hiljaca öblébe hajózunk be, jó volna még egy kicsit fürdőzni, de továbbra sincs olyan part, ahol a gyerekek kiszállhatnak így fordulunk és irány az ACE Marina.




A marina egy nagy öbölben van.





A kikötő vize csodás tiszta, sok halat látni. Mintha nem is kikötő lenne. Sajnos fürdésre ez sem a legalkalmasabb hely a gyerekek szempontjából. Gyorsan merül a part.




Gyönyörű az öböl a naplementében is.

Este zuhanyzás. És közben asztalt foglaltam az egyetlen étteremben. Itt tartjuk meg Laci szülinapját is:))) Finomat vacsizunk, no és a látvány is csodás.

2008.08.27. Sukosan majd ismét Biográd

Reggel mindenki kipihenten ébred. Katiék is jót aludtak, és Karcsi is kipróbálta a szalonban való alvást.
Az idő csodás kellemes enyhe szél fúj. Megnézem az időjárás jelentést kellemes időt mond. Közben tanakodunk, hogy elmenjünk e Vodicéig, vagy ne. Végül úgy döntünk, hogy irány Biográd, aztán meg ki a szigetek.
Az idő továbbra is kellemes szépen siklik a hajó. néha 10-12 csomot is elér a szél bitorlát bontunk. Mostmár Laci is segít, így nagyon jó dolgom van. Kapitányként és kormányosként csak a parancsokjat osztogatom, a fiúk, meg küzdenek a kötelekkel, vitorlákkal. A zadari csatornában még az áramlás is besegít, így vitorlával sikerül 7,7 csomót is elérnem. száguldunk!!! Kikötünk Biográdban. Dejavu érzésem van:) Most nem jön segíteni senki, de a két fiú profin dolgozik és könnyedén és gyorsan kikötünk.



Este a hajón vacsizunk. Másnap a cél a Kornati szigetek Zut sziget. Állítólag van ott egy szép kikötő a "Nagy könyv" szerint. Már annyit használom a Nagy könyv kifejezést, hogy a többiek már viccelődnek is velem, hogy ha valamit keresünk, akkor nézzünk bele először a Nagy könyvbe hátha ott meg lesz a válasz:)


Na jó úgy látom ideje lesz egy kis fegyelet tartani.... lehet felmosni a fedélzetet fogkefével!!!!!