2008. szept. 16.

2008.08.26 Biográd Sukosan de közte egy kis pancsi

Reggel kifizetem a kikötői díjat 385 kuna. Olcsóbb mint Murter, Vodicénél pedig mindenképpen jobb. Hely is van bőven. Legalább is eddig mindig volt amikor itt voltunk.
Elindulunk. 17-20 csomós szél fúj. Egy kicsit aggódom amiatt, hogy ha horgonyzunk nem fogja e a szél elfújni a hajót, elég jó e ott a talaj.
Úgy 40 perces vitorlázás után megérkezünk a nudista öbölbe. Szerencsére az öbölnek van olyan pontja, ahol szél árnyék van. A víz 3 m-s plusz a keel:) szóval 5. Horgonyt vetünk. Most minden gond nélkül ereszkedik a horgony. Tolatok egy kicsit Karcsi engedi a láncot, aztán leveszem a gázt és várom, hogy a horgony megfogjon. Minden ok. Csónakot előkészítjük, motor parti cuccok, csajok kölykök beszállnak, és indulás.

Az öböl kellemes a parton csak egy két rozmár nudista:) Anna kicsit meg is lepődik, nem érti miért meztelenek a nénik meg a bácsik. De vannak ruhások is, így nem lógunk ki a sorból. Geri persze bealszik. Neki már sok ez a ringatózás:) Pancsizunk kicsit Anna Orsival csatázik a korábban vásárolt felfújható delfinnel és gőtével.


Aztán megindulunk. A szél a Zadari csatornában egyre erősebb. Néhol már a 25 csomót is eléri. figyelem a hajó és a többieket. A hajó jól bírja teljes vitorlával is jól siklik, és a többiek is élvezik a hajó dőlését. Nincs félelem csak izgalom a csapódó hullámok miatt. Furcsa, mert néhány héttel ezelőtt pont errefelé úgy éreztem, hogy bajban vagyok a nagy szél miatt. Most viszont nagyon élvezzük az utat. Többször irányt váltunk, jól együtt működünk Karcsival, simán megy minden.
3 órás hajózás után megérkezünk Sukosan-ba. Az idő szép sajnálom, hogy Ildinek haza kell mennie. De közben beszélünk Katiékkal is Ők is úton vannak. Verseny futás van, hogy még előttük bejussunk a kikötőbe.
Sikerül helyet is találni a 9-s mólón. de sajnos bénázok egy kicsit ráadásul a kikötésnél segítő srác is bénázik és a kötél beszalad a vízbe. Leállítom a motort de már későn bekapta a properrel a kötelet. Kész, mint egy kezdő. a srác otthagy minket és javasolja hogy holnap hívjunk búvárt. Jó vicc. Mondja ezt egy búvár oktatónak (Karcsi) és egy merülés vezetőnek(jómagam).... Bevágódunk a vízbe és nekiesünk a kötélnek. Rendesen rá van csavarodva, de valami csoda folytán Karcsinak végül sikerül letekernie a properrelről. Újra neki futunk most már lazán kikötünk.

Közben Katiék is megjönnek.... nagyon tetszik Nekik a hajó. Bepakolnak, közben Ilditől búcsút veszünk.

2008. szept. 8.

2008.08.25. Biograd

Bosszant a propeller, így reggel amikor felébredek az első dolgom a használati utasítás átnézése. Reménykedek benne, hogy csak egy "törő elem" tört el. Megkönnyebbülve olvasom, hogy igen ezek a japánok felkészültek az olyan ügyetlen hajósokra mint én, és beleraktak egy sthiftet, ami könnyebben törik mint a propeller. Amilyen ászok, még két plusz sthiftet is beraktak a motorhoz. Király. Ahogy Karcsi felébred nekiesünk és kicseréljük.
Kifizetem a kikötői díjat. 430 kuna. Padlót fogok azért annyira nem volt jó kikötő. Ráadásul zajos volt egész éjjel a közeli étterem diszkoját lehetett hallani, no meg néháyn jobb kedvű horvátot, akik "kicsit" többet ittak a kelleténél. Nekem egy kicsit csalodás ez a marina.
Sajnos Ildi csak keddig maradhat Velünk, no meg Katit és Lacit (Orsi nagynénje és nagybátyja) is fel kell szednünk Sukosan-ban, ezért visszafelé Biograd-nak vesszük az irányt. Az út csendes, az elején. Korán indulunk mert a Biograd előtti naturista öbölben akarunk pancsikolni még egyet. Az út kellemes bár néha szembeszél fúj, így nem igazán lehet vitorlázni. Aztán lesz egy kicsit nagyobb szél is 15-17 csomós így már mozgalmasabb az út. Úgy 2 órás hajókázás után elérjük a naturista öblöt. Megközelítem, Karcsi felkészíti a horgonyt, aztán semmi. Nem megy le a horgony. A motor jár közben próbálom megkeresi a hiba forrást. Feladom, felhívom Jurajt, segítsen. Kiderül nem ismeretlen a gond, valószínűleg a motor biztosítéka szállt el. Ha szerencsém van automata, ha nem akkor kiolvadós és cserélni kell. Kiolvadós és ráadásul ez már nem az első eset, mert meg van patkolva. Csere bizti nincs így nem horgonyzunk. Irány Biograd. A csatornában már igen kellemes néhol 20 csomós szél fúj. Nem rossz.

A szigetek előtt behúzzuk a vitorlákat, motorral megyünk be a kikötőbe. A szél fúj rendesen, de figyelek arra, hogy a mólótól elfele fújjon. Van helyem és időm is benavigálni.

A kikötőben végigkérdezzük az összes charterest, de senkinek nincs ilyen 125A-s biztije. Marad a bolt de az csak 17:00 kor nyitott ki. Van is 250A-es mindegy elviszem, kell, majd Sukosanban cserélünk jóra. Este a hajón vacsizunk. Aztán alvás mert holnap korán kelünk.

2008. szept. 2.

2008.08.24 Irány Vodice

Nagyon belejöttünk a hajókázásba. Egy kicsit hezitáltunk, de végül is engedve a felsőbb hatalmak nyomásának, a célnak Vodicét határoztuk meg. Végül is nincs messze és Srima előtt is "pancsikálhatunk". Újra kerülünk. Lehet, hogy más nyuszinak néz, de én akkor sem vágok neki a nem teljesen biztos Zvinjak átjárónak. De azért semmi gond egész kellemes 15-16 csomós szél vár minket. Így már a hajó is megdől, egy kicsit Ildi is kap egy kis fillinget az igazi hajózásból. A gyerekek is élvezik, Anna sincs megijedve.
Nagyon tetszik ahogy fut a hajó. Vodice előtt két sziget állja utunkat, Logorun és Tijat. Végül Tijat-t jobbról megkerülve közelítjük meg Vodicét. De a cél most Srima. Ott akarunk egy kicsit pancsolni. A horgonyzást néhány horgonyozni tilos tábla tiltja meg Srima partjainál, de azért találunk egy helyet, ahol nincs tiltó tábla, és másik vitorlás is áll. Igaz helyi bójára kötve, de azért horgonyt dobunk. A vitorlás mellett helyi ember, motorcsónakból méreget minket. Mit méreget? körbehajóz, belebámul az arcunkba, mintha a helyi főmegbízott lenne. Na mindegy csónakba pattanunk és irány a part. A part homokos de akad néhány szikla elszórva. Sajna az egyiket sikerül közelebbről is megismertetnem a propellerrel. Azt gondoltam nem nagy a baj, sajna tévedtem. Pancsolunk, egy kicsit körbejárjuk a helyet. Aztán irány vissza a csónak. Berántjuk a motort de a hullámok folyamatosan a partnak nyomnak, ráadásul a propellerrel sem forog. Még szerencse, hogy ketten vagyunk a Karcsival, vízbe vetjük magunkat majd betoljuk a csónakot egészen a hajóig. Gondolom nem kis derültségére/kár örömére a helyieknek. Bosszant a propeller, jobban is figyelhettem volna. Vodice előtt már nagy a tömeg. Két német úr is jön motorcsónakkal, az egyik úgy dönt mit neki a tengerészeti szabály, jobbról mint az őrült kicentizve a partot elénk vág, majd megáll a kikötő közepén és gondolkodik, hogy most hova is álljon. Király!!!
Na mindegy kénytelen vagyok kikerülni. Tolatva megyek a kikötőbe de a szél folyamatosan nyom, így aztán nem egyszerű a beállás a két hajó közé, de harmadik próbálkozásra sikerül elkapnom a jó irányt. Közben persze néhányan szívinfarktust kapnak félve attól, hogy a hajójuk oldalát felnyársalom, de figyelek arra, hogy kellő időben lefékezve fordítsam a hajót. A kikötés már okés lett semmi gond. Ma vacsizni megyünk az egyik parti étterembe, ahol már ettünk néhány finom dolgot. Geri nem szégyellős mindenki kajáját megkóstolja.


Anna is jól érzi magát. Malackodik:)

2008.08.23. Irány Murter most már csak összejön!!

Miután már mindenki berendezkedett és kialudta magán úgy döntöttük, hogy nagy fába vágjuk a fejszét és lezúgunk egész Murter-ig. A múltkor, Júniusban, vissza kellett fordulnunk a nagy szél és hullámok miatt, de most bizakodunk, no meg az időjárás előrejelzés is kedvező képet fest elénk. Az úton kellemes 10 csomós szél fúj, hullámok alig, Ildi örül ennek nagyon, ez az első ilyen útja velünk. Orsi is nagyon élvezi, a gyerekek kicsit unatkoznak. Arra gondoltunk, hogy majd útközben megállunk egy kicsit valahol fürdeni. Biograd előtt Babac szigetének közelében egy kicsit megnő a szél erősség. Eléri a 14-15 csomót. Vitorlát bontunk. Ráadásul úgy tűnik a tenger is dél felé áramlik, mert egész kellemes 5-5,5 csomós sebességet is elérünk motor nélkül. Murter közelében több apró kis sziget található. A szigetek közötti átjáró, elég alacsony vízmélységgel kecsegtet, így egy kis kerülőt tervezek be. De előtte horgonyzunk egyet. Most először ezzel a hajóval. Karcsi kezeli a távirányítót, én meg egy kicsit tolatok a hajóval, hogy a horgony megfogjon minket a tenger fenéken. Lerakjuk a gumi csónakot bele a motort is. Én meg mint egy kisgyerek, aki most kapta meg az ajándékát kitűzök vele a part felé, hogy megnézzem milyen. Sajnos elég sziklás. A gyerekek nem tudnak itt úszni, így muszáj másik öblöt keresnünk. Irány a Kasirinai öböl , ahol bár nagy a tömeg, de homokos part kecsegtet. Kellemes 15-16 csomós szelet kapunk amint átszlalomozok a szigetek között, persze óvatos duhaj vagyok, nem merek átvágni a Zvinjaki átjárón. A könyv szerint egy vitorlás megfeneklett ott 2005-ben. Radelj szigete fölött kerülök innen már mehet is a vitorlázás. Kasirina öblébe csodás hátszéllel vitorlázunk be, gondolom csak "kevesen" bámulják meg a mutatványt. Lehorgonyzunk csónakba szállunk, és kimotoroztunk a partra, ahonnan a csajok és Geri gyalog, mi meg Karcsival úszva tesszük meg az utolsó 100 métert a strandig. A hely zsúfolt a gyerkőcök élvezik, na persze Őket csak az érdekli, hogy víz legyen. Mi azért nem bírjuk sokáig, inkább visszatérünk a hajóra és irány A Harmina yacht-kikötő. Ma Orsi főz valami finom kis húsos kaját, mindenki legnagyobb megelégedettségére.

2008.08.22 Sukosan-ban a hajón újra

Újra elérkezett a pillanat, hogy ismét a hajón lehetünk. Az idő igazán kellemes. 30-31 fok kellemes enyhe szellővel. A héten nem volt kiadva a hajó, így már péntek hajnalban birtokba vehettük. Az egyik szemem sírt, a másik örült. Örült, mert aránylag jól megy a hajó kiadás, de közben sírok is, amikor az apró hibákat, sérüléseket látom a hajón, amiket a "vendégeink" okoztak. Hát igen, mindennek ára van. Ráadásul valakit zavart a hajó kormány nyikorgása és megolajozta, aminek az lett a következménye, hogy nem lehetett a kormány rögzíteni a kormányon lévő "szorító gombbal". Biztos van valami hivatalosabb neve is, de sajnos nem tudom. Jeleztem Tomaz-nak, aki első körben lepattintott volna, de erőszakosabb voltam. Végül a kormány kitisztításával megoldották a gondot. De azért továbbra is nyikorog, remélem senki nem akarja majd megolajozni ismét:)
Közben akadt más gondunk is. Nem sikerült meleg vizet csikarnunk a bojlerből. Kiderült, hogy a biztosítékok mellett még van egy biztosító gomb a bojleren ami a szalonban lévő kanapé alatt van, amit benyomva lehet visszakapcsolni a bojlert.
Most először vendégeink is lesznek. Karcsi és a felesége, Ildi is velünk hajókáznak. Karcsi már segített nekem, amikor elhoztuk a hajót a gyárból, és Ildi is látta már akkor a hajót, de azért ez más lesz. Remélem.
Addig is míg megérkeznek bevásároltunk. Vettünk Proseket Karcsinak, a múltkori emlékezetessé tette az utat a számára:)
Kora estére megérkeztek Karcsiék. A hajón a bal hátsó kabint kapták, mi Annával a jobbszélsőben alszunk, Orsi meg az orr kabinban tölti az időt Gerivel. Sajna a gyerkőcöket még nem lehet egyedül hagyni a kabinban...
Persze Gerivel nem lehet bírni, már otthonosan érzi magát a hajón minden gátlását (és ruháját) levetkőzve rohangászik rajta:)





Azért kicsit aggódom, hogy nehogy baja essen de nem lehet bírni a kis pöcsössel:) Anna is nagyon élvezi a hajózást. Orsi azt mondja, Ő már haza sem akar menni, jó itt Neki. Na és én Velem mi lesz??