2008. jún. 8.

2008.06.05 Tovább dél felé

Reggel kicsit sokáig aludtunk, aztán reggeliztünk, majd kifizettem a kikötői díjat, 385 Kuna volt. 11-re össze is készültünk és irány tovább, délre. Vitorlát bontottuk. Most először:) nem volt egyszerű, mert ki kellett találni, hogy mely kötél mihez kell. De sikerült:). Izolából motorral 6- 6.5 tengeri mérföldhez értünk el. Most vitorlákkal feltornásztuk 7.5-ig, igaz a motor továbbra is ment, de a szél erősség sem volt nagyobb 7-8 csomónál. Közben persze ittunk egy kis prosek-et csak hangulat fokozás gyanánt.

Azt terveztem, hogy Mali Losin-ig hajózunk. De még annak ellenére, hogy ma sokkal gyorsabban haladtunk 17-kor már láttam, hogy így sem fogunk elérni odáig. Másik kikötőt kerestünk. Unije-re esett a választás. Ez egy kis sziget Losin mellett. Gyönyörű kis sziget, egy pici halász falúval, és egyetlen étteremmel Kod Joze a neve. (kék épület). A kikötés után csobbantunk egyet és átúsztuk a kis öblöt. A víz egész kellemes volt 21-22 fokos. Eldöntöttük, hogy kint vacsorázunk a kis étteremben. Itt is brancin-t ettem Lacival, Karcsi viszont csevapcsicsát. A vörösbor amit ittunk hozzá, finom volt.
A kikötőbe csak néhány hajó fér el, a "könyv" szerint 15, de igazából csak 5-en voltunk. Víz villany csatlakozás nincs, igaz egy Fillérünkbe sem került. Sajnos a rendszeres hajó járat 6:30-kor érkezik, így előtte el kell majd hagynunk a kikötőt.

Nincsenek megjegyzések: